Nőnap
Ferenc pápa a nők méltóságának tiszteletben tartását szorgalmazta
A nők az életet hordozzák magukban.
2024.03.11 01:30MTIA nők egyenlő méltóságának elismerését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap, melyben a nemzetközi nőnapról emlékezett meg.
Ferenc pápa kifejtette, hogy két nappal a nemzetközi nőnap után közelségét kívánja kifejezni minden nőnek, kiváltképpen azoknak, akiknek méltósága sérül.
"Mindannyiunkra még sok munka vár annak érdekében, hogy a gyakorlatban is elismerést nyerjen a nők egyenlő méltósága" - hangoztatta Ferenc pápa.
Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a társadalmi és politikai intézmények alapvető kötelessége minden ember méltóságának védelme és előmozdítása. Megjegyezte: a nők számára, akik az életet hordozzák magukban, olyan körülményeket kell biztosítani, melyek segítségével képesek befogadni az élet adományát, és méltó életet képesek biztosítani gyermekeiknek.
Ferenc pápa köszöntötte a muszlimokat is, akiknek vasárnap este kezdődik a böjti hónap, a ramadán.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolás miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06